5 + 1 indok a Snails körömlakkok mellett

Lizi, egyszerűen imádja: ezt egy olyan anyuka mondta nekünk, akinek a kislánya már kipróbálta a Snails körömlakkokat. Már ez az egyetlen indok is elég lenne arra, hogy Snails körömlakkokat használjon a kislányod, de mi összegyűjtöttünk 5+1 indokot (és Lizi nincs is benne).


1. SZUPERDIVATOS


Kifejezetten gyerekeknek készült színek

Fogtündér, Katicabogár, Hajnalfény, Napraforgó, vagy Nyalóka: képzeld el ezeket a vidám, kifejezetten gyerekeknek készült – ezért a gyerekruhákhoz passzoló színű – körömlakkokat a kis Hercegnőd körmein. Imádni fogja: ahogy az épp aktuális 2016-17-es ős színeit is: a babakéket, vagy a rózsakvarcot is.

A Snails körömlakkok színeit úgy választották ki, hogy minden kislány megtalálja köztük azt, ami a legjobban illik az egyéniségéhez.

2. A SNAILS: KÖZÖS IDŐ

Minőségi idő: Te is tudod, hogy nincs fontosabb az együtt töltött időnél, mert soha nem jön vissza az, ami már elmúlt. (Buddha azt mondta: Az a baj, hogy azt hiszed, van még időd). A figyelem a legtöbb, amit a lányodnak adhatsz. A Snails körömlakk nem csak összehoz benneteket, hanem szuper kreatív játék, amelyik fejleszti a színlátást, a kézügyességet is.

3. SZERETNE RÁD HASONLÍTANI

A kisgyerekeknek az anyukájuk a minta: azaz Te. Minden vágya, hogy pontosan azt tehesse, amit Te teszel: ha főzöl, akkor neki is kell egy konyhai szett, ha valamit sportolsz, előbb utóbb együtt sportolja majd veled, ha pedig Te lakkozod a körmödet, Ő is azt szeretné. Miért ne tehetné meg a Snails szuper – kifejezetten nekik készült – körömlakkjaival? Hagyd, hogy olyanná váljon, mint te, hiszen ez minden vágya.

4. A SNAILS KÖRÖMLAKK TÖKÉLETES AJÁNDÉK

A századik baba, a nagyon sokadik pörgőszoknya, az új tablet, vagy cipő helyett érdemesebb élményt adni ajándékba!

Ha Snails körömlakkot veszel, akkor nem csak egy körömlakkal, hanem az együtt töltött idővel, törődéssel, tanulással fogod megajándékozni a gyermekedet, aminek sokkal jobban fog örülni, mint bármi másnak.

5. KREATIVITÁS ÉS FLOW

A Snails gyerekkörömlakkok vegyszermentesek, nincs kellemetlen illatjuk, könnyen lemoshatók, akár szappanos vízzel is, és szupergyorsan száradnak: de ne ezért válaszd őket, hanem a kreatív játékért, és a flow élményért. A Snails sokkal több, mint egy körömlakk.

5+1 TE MIÉRT FESTED?

Állj meg egy pillanatra most az olvasásban, és gondolj bele abba, hogy Te, miért fested a körmödet?

A kislányod éppen ugyanazért szeretné. A Snails ebben segít neki!

Snails gyerekkörömlakkokért kattints ide!

Népszerű bejegyzések
Legújabb bejegyzések
Archívum
Címkék
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • YouTube Social  Icon

Minden jog fenntartva. © 2015-2017 Miss Rose Kft.

KAPCSOLAT

+36 20 33 22 333

info@snails.hu

Van még kérdésed? Írj vagy hívj!