A körömlakkozás, mint kreatív játék

A kislányok mindig is Anyukájukra szeretnének hasonlítani. Ezért aztán belebújnak az ő cipőjébe, nyakukra tekerik sáljukat és sok esetben még a sminkkészlet teljes tartalmát is magukra kenik. A körömlakkozás a benne lévő káros anyagok miatt, eddig tabu volt, mostantól azonban egy hatalmas játékká és főleg a kreativitás fokozására is használható. Hogyan?

Összegyűjtöttünk néhány ötletet, amivel a játékot kreatív tanulással is kiegészíthetjük.

Egyik ilyen játékunk:

A kézujj neveinek tanulása és a színek párosítása

A játékhoz vegyünk elő 5 különféle színű lakkot. Az ujjak körmeit fessük ki eltérő színekkel.

A színeket tetszés szerint használhatjuk. Festés közben mondjuk el és ismételjük többször is, hogy az adott ujjnak mi a neve.

A festést kezdhetjük a hüvelyk ujjtól vagy akár a kisujjtól is.

Amikor egyik kezünk körmei már gyönyörűen színesek, akkor jöhetnek sorra a még festetlen körmök.

A körmök festésekor eleinte javasolt az ujjaknak megfelelően sorba menni a színeken.

Ezt gyakorolhatjuk akár több alkalommal is, hogy jobban memorizálódjanak az ujjak nevei.

Később, amikor már az ujjak neveit egyértelműen tudjuk, a játékot kicsit nehezíthetjük.

Hogyan? Egyik kezünk körmeinek kifestése után már nem sorrendben festjük a másik kezünk körmeit. Ekkor már csak az ujjak nevét mondva, kiválasztva a színt festjük ki a körmöket.

Népszerű bejegyzések
Legújabb bejegyzések
Archívum
Címkék
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • YouTube Social  Icon

Minden jog fenntartva. © 2015-2017 Miss Rose Kft.

KAPCSOLAT

+36 20 33 22 333

info@snails.hu

Van még kérdésed? Írj vagy hívj!